IFJÚSÁGI KONFERENCIA
Budapest, 2007. 06. 03.
Nagy készülődés előzte meg a Bahá’í Központban, június elején tartott ifjúsági konferenciát, ami abból a célból került megrendezésre, hogy az érdeklődő fiatalok meghallgathassák az olaszországi Acutóban lezajlott nemzetközi ifjúsági konferencián elhangzottak összefoglalóját Vajda Tibi jóvoltából, aki részt vett a kinti eseményen, és szívesen megosztotta velünk tapasztalatait.
A 10 óra körül a Központhoz érkezőket a kapu előtt szép számban gyülekező fiatalok fogadták – bahá’íok és keresők egyaránt. Főleg Szegedről és környékéről érkeztek sokan. A konferencia, szokás szerint, szellemi résszel kezdődött, szinte mindenki mondott imát. Egy rövid bemutatkozó játék után Tibi beszélt az 1000 éves bahá’í korszakról (mely egy 500000 éves korszak első része), a Legnagyobb Békéről, az oda vezető út lépéseiről és nehézségeiről. Shogi Effendi szavait olvasva elgondolkozhattunk a Hitre a jövőben váró megpróbáltatásokról és támadásokról, majd az ifjúság szerepének fontossága került szóba (elsősorban a gyerekosztályok tartásának tekintetében).
Miután sikerült megoldani a pizzarendelés problémáját, egy workshop következett. Fiú-lány párokban kb. 5 perces prezentációkat készítettünk egy, a bahá’í Kinyilatkoztatás hatalmas jelentőségéről szóló idézet kapcsán. A tulajdonképpeni program délután 4 körül zárult, ezután közös fagyizás és séta következett.
Jó hangulatban telt a nap, sok új ismeretség kötetett. Reméljük, a következő rendezvények is hasonlóan sikeresek lesznek, mint pl. a Gödöllőre tervezett, ifjúsági Ruhi intenzív tábor, majd a Nyári Iskola!
Koczóh Levente
|