A böjt, vagyis a Fennköltség hónapja a test és lélek harmóniájának visszaállításra rendeltetett.
Ez az az időszak, amikor főleg a lelkünkkel fogalkozunk. Nem halogathatjuk tovább, mert elő van írva ennek az időpontja, ami minden évben megérkezik. Hiszen sajnos a világ dolgai igencsak lekötik az embert, és bizony többször is észrevesszük, hogy a lelkünkkel többet kellene foglalkoznunk, de valahogy a fizikai dolgok mindig sürgetőbbnek, fontosabbnak látszanak a fizikai világban.
De most itt az idő, hogy a lélek legyen az első.
Itt az idő, hogy sokkal, és még sokkal többet foglalkozzunk vele, és erősítsük meg, hogy átvehesse a test irányítását.
Most 19 napig előtérbe helyezzük a lelkünket, és háttérbe szorítjuk a test vágyait. Legalábbis jelképesen. Hiszen nem hanyagolhatjuk el a testünket sem, de a vágyainkat bizonyos keretek közé szoríthatjuk annak érdekében, hogy mindig tudatában legyünk a lélek fontosságának. A lelki tápláléknak.
Most pótolunk, és előre töltekezünk. Levetkőzhetjük az év során megrögzött rossz szokásainkat, és felfedezhetjük az ima erejét. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen fontos a lélek karbantartása, és hogy ha a lélek egészséges és erős, akkor fölé kerekedik a testnek, és az ember élete megváltozik. Állandó segítséget kap a napi megpróbáltatásokhoz, és kapcsolatban marad Istennel.
Erre törekszünk hát a böjt idején. A lelki megújulásra, megerősödésre.
Sok lelki erőt, és Isteni segítséget kívánok ehhez mindenkinek.
„Merülj el Szavaim óceánjában, hogy felfedhesd annak titkait, és rátalálj a bölcsesség mindazon gyöngyszermére, melyet annak mélye rejt. Vigyázz, ne habozz azon elhatározásodban, hogy ezen Ügy igazságát magadévá tedd, mely Ügy által Isten hatalma megnyilvánult és korlátlan Uralma megalapíttatott.” |